Az alábbi verseket látogatóink írták be a vendégkönyvünkbe.
Köszönjük szépen.
„Ha a bánat könnycseppje ért hozzád Ne félj ám, csak nézz az égre fel Ott láss Kedves szivárványcsodát S szívj magadba egy mély lélegzetet! Virágléptű táncod nyomában Kivirít a rét, hív a madárdal...”
VÉSZI ENDRE: MÁRCIUS
Hideg folyók megmosdattak, erdők fái megtöröltek, karos szelek megforgattak, megáldottak a szegények, hegyeken mezítláb másztam, nyurga esőkben megáztam, hideg földeken aludtam, sipkám holdra akasztottam.
Éles kövek borotváltak, lomha békák kiabáltak, fára, lombra rügyet varrtam, mezőt fűvel betakartam, megfürdöttem jószagokban, tücsköt dalra tanítottam, a madaraknak jeleztem, hogy jöhetnek, - megérkeztem.
„Emlékszel? Mint egy óriási lélegzet, Összevegyülnek színek és a mélyről vidám nevetések... Szemünk fényénél karjainkban megfürödve, Bús, hálás könnyeink szerető mosollyal megtörülgetve Felkacagunk minden bánatunk feledve!”
"Olyan jó néha angyalt lesni s angyalt lesve a csillagok közt Isten szekerét megkeresni. Ünneplőben elébe menni, mesék tavában megfürödni s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni."
"Ne sírj, ha valaki nem szeret Mert a bánat megöli a szívedet. Szeresd azt, aki megérdemli, Lehet, titokban õ is ezt teszi. Ha az életedben boldog akarsz lenni, Elõbb tanulj meg tûrni és szenvedni. Olyat szeress, aki téged is szeret, Hogy ne érje bánat a szívedet. Fájni kell a szívnek ha szeret, Mert fájdalom nélkül élni nem lehet. Valakit megszeretni egy perc is elég, De elfelejteni egy élet is kevés. Az élet oly gonosz, s mostoha, Szeretni megtanít, de feledni soha."
DSIDA JENŐ: MOSOLYGÓ, FÁRADT KÍVÁNSÁG
Jó volna ilyen édes álmoson ráfeküdni egy habszinű felhőre amig az égen lopva átoson.
Leejtett kézzel, becsukott szemekkel aludni rajta, lengve ringatózni acélkék este, bíborfényű reggel.
Felejtve lenne minden lomha kín álmot súgna illatosan ágyam: vattás-pihés hab, lengő grenadin.
És az Isten sem nézne rám haraggal, csak mosolyogva suttogná a szélben: Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.
"Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk."
"Ne sírj értem, ha már nem leszek, Hisz a túlvilágon is barátaim közt leszek. Minden kis jószág kit eddig gondoztam, Eljön hozzám, ha üt az óra. Dörömböl és ugat, örömmel fogad, Én megölelem őket szorosan... Milyen nagy nap lesz ez, Amikor barátaim üdvözölnek."
„A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!”
/Ralph Waldo Emerson /
"Beteg a föld, vagy csak úgy hiszem, árnyak ülnek idegen szívemen És hamis a dal, hamis a dal, pedig úgy röppen föl, mint díszes madárraj Színes a köd, színes a zaj, hiába szép, ha valamit eltakar Mert legalább ketten becsaptak engem, a játékot túl komolyan vettem De ne hallgasd, hogy mit beszélek, hisz bennem is csak dolgozik a lélek De elhagyom a helyet, ahol fájdalom ért, és nem állok bosszút a kapott sebekért"
"Különös, hogy a körülöttünk élő emberek között gyakran hallgatnunk kell, olykor csak az időben és térben távol levőkkel (a lelki társakkal) beszélgetünk. Jóllehet, ez a szféra nem a világ látható és közvetlenül érzékelhető szintje, mégis létezik. Mert létezik egy világ, amelyben élünk, és létezik egy másik világ, amely által többek és jobbak leszünk az élhető világban."
Örök igazság: a szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog, mit ha nem ismersz nem vagy nõ, nem vagy férfi. Kell valaki, aki megért téged, kell, hogy úgy érezd megérted. Valaki, ki úgy érzed, szeret, s a csókodtól, mint egy levél megrezeg. Vele álmodsz, vele ébredsz fel.
Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled, s azt hiszed, a tied, soha el nem veszted, mint esõcseppet a végtelen tenger, elnyel, magába fogad a csoda, a gyönyörû, tiszta, mély szerelem. Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz, a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda, megnyugszol, béke lesz a szívedben, és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.
Ima
"Uram, tégy engem békéd eszközévé, Hogy szeressek ott,ahol gyülölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz, Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik, Hogy örömöt hozzak oda, ahol gond tanyázik. O, Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak, Hanem, hogy én megvigasztaljak,
Nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog, Aki elveszíti magát, az talál,
Aki megbocsát, annak megbocsátanak,
Aki meghal, az fölébred az örök életre."
Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed, csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret. Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz, s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz. Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát, és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább. Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház, egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz. A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat, Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!
"Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik. Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret. Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret. Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik. Van, akinek számára a szerelem határos a gyûlölettel. Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel. De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyûlölettel tévesztik össze a szerelmet. Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett. Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret. Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja. Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülõk útját vezeti a levegõben. Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhezõ kisgyerek. Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelõ amõba. Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot. Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot. Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa. "
Kora tavaszi hűs fuvallat, s égen Bíbora, naplemente éjnek. Felkelő nap pironkodva, vagy még sem? Didereg még picit, mikor ébred.
Szürke még a korai határ, de Tél nyűtte avar alatt éled, s Hajt csírát ezernyi mag, élete Költözik holtba, új, s új lélek.
ERDŐ
Körül Minden csendesen, eltelten örül. A napsütés vidám, S a forró, sárga ragyogásban Minden vén tölgy egy víg, élő titán: Emeli barna karját Frissen az áldott égbe, A szent, illatos, teli kékbe, S rengeti fürtei zöld zivatarját.
Csend. Kábult fülem hallani véli A zengő, örök napot odafent, Billió mérföldek étherén Átszűrt, ájultfinom neszét: Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!
S körül Minden csendesen, eltelten örül. A tömzsi, lustán rezzenő hársak Illatokkal kenik fénylő, pőre testük, S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék Néznek át felettük, Túl a hullámló, mély rengetegen, Néznek, a merengés halk gyönyörétől Reszketegen.
Jó így csendesen nézni a fákat, Érezni a derűt, mely mindent áthat; Titokban éltem is szépen tovább égett, Mint számban a parázsló szivar, S tünődésem is úgy leng, illatos füstje a létnek, Mint a napfényben a szivarfüst Kedves, kék karikáival.
Oly jó így egyszer mélyen örülni, Fáradt, szegény látásomat Zöld pázsitkendőbe törülni, Aztán lehunyni a szemem egy percre, Míg az élet kis, nyomorú perce Ezer évvé ringatja magát,
S kinyitni aztán S nézni ezer évvel öregebben, Túl szerelmeken, búkon, bölcsen, szebben A nap örökké fiatal Nagy, zengő aranycsillagát!
Arthur Hugh Clough - Nem láthatjuk
Jó lesz ez így: egyszer biztosan; Bár azt, hogy mi, hol, s hogyan, Na és persze mikor, Azt nem látjuk, nem tudhatjuk. Hiába álmodunk, hiába tervezünk. Persze nem "hiába", nem "csak úgy", a szél elfújja, a hajók elviszik Bár senki sem tudja, miért, s hova.
Reviczky Gyula: Húsvét
Fakadnak már a virágok, Kiderül az ég, És a föld most készül ülni Drága ünnepét. Szíveinkben, mint a földön, Ma öröm legyen, Feltámast az isten-ember Győzedelmesen!
Aki tudja, mint töré fel Sírját a dicső; Aki látja, hogy a földön Minden újra nő: Gondoljon feltámadásra, Mely örök leszen… Feltámadt az iste-ember Győzedelmesen
Az éjszaka csendjét léptek zaja töri meg, S a némaságban egy emlék életre kel... Érzem, hogy a sötétben valami tart felém, Az emlék árnyként oson, és ismét megkísért.
Egy arc, sikoly, fájdalom... Feltörnek a képek, A félelem fojtogat, ahogy közelednek a léptek... Körülvesz a rettegés, hisz egyedül vagyok, Mondjátok, hogy nem hagytatok el ti örzö Angyalok!
Nem bírom már tovább a szótlan szenvedést, Hogy senki nem nyújtja felém ölelö két kezét. Vagy ez az én sorsom? A magányos félelem? Könnyek közt rettegve élni az életem?
De a sötétben valaki szótlan karjaiba zár, S az éj sötétjét megtöri a Holdsugár. Az égre nézek, hol milliónyi csillag, Mint el nem sírt könnycsepp fénye csillan...
Az árnyék szertefoszlott, bár emléke nem hagy el, De biztonságban vagyok, hisz Angyalkéz ölel...
Vannak dalok, mik titkosak, Szívünk éjében élnek, Elfojtott, néma dalai Mély szenvedélynek.
Vannak gyöngyök, mik titkosak, Örvény mélyén teremnek, Becsesek, fénylők, nem valók Az embereknek.
|