VALENTIN NAPI PÁLYÁZAT (2007)

Mi tudjuk, hogy a Valentin napnak nálunk nincs hagyománya. Mégis úgy gondoltuk, hogy érdemes megemlékeznünk róla. A szeretetről, amely ember és ember, ember és kutya életét teszik széppé.

Számunkra ez a nap a barátság ünnepe, azé a barátságé, amit mi kiskutyák adhatunk az embereknek, bízva abban, hogy viszonzásra talál majd. 

Indítottunk egy pályázatot, aminek keretében Ti is megírhattátok a történetet a Találkozásról. Kiskutya és gazdája első találkozásáról, a szeretetről és arátságról, ami akkor kezdőd9tt, amikor megláttátok egymást. 

A pályázatra tíz történet érkezett. Nekünk mindegyik nagyon kedves, ezért úgy döntöttünk, hogy megtartjuk őket, oldalunkon mindig olvashatók lesznek (azok kivételével, amelyek más rovatunkban már szerepelnek).

A közönségszavazáson a történetek az alábbi sorrendet érték el:

ELSŐ helyezést ért el:  Rass története (Egy borderbaba kiválasztása) - 17 szavazattal;

MÁSODIK helyezést ért el:  Pepe és Maxi története - 16 szavazattal;

HARMADIK helyezést ért el: Angi története - 15 szavazattal.

GRATULÁLUNK! 

A kapott szavazatok számát a Lezárt szavazások rovatban megtekinthetitek.

A Szerkesztőség külön díját kapja: Gitta története (az olvasokótok 6 szavazatot kapott).

Az első három helyezést elért történeteket a fenti sorrendben közöljük. Íróik könyvet kapnak ajándékba, hogy kedvük legyen további történeteket írni, kiskutyáiknak pedig  rágicsát küldünk. A többi történetet a leadott szavazatok száma szerinti sorrendben közöljük.

Mindenkinek köszönjük a résztvételt és a szavazást! 

AZ ELSŐ HELYEZETT TÖRTÉNET

(szavazáskor ez volt "A hetedik")

 

Nagyon nehezen akart elérkezni a „nagy nap”, amikoris kiválaszthattam leendő kutyusomat, de hosszas várakozás után mégiscsak eljött. De az a nap is lassan telt, mire Debrecenből feljutottam Pestre, aztán nagy nehezen az egyik kiállításon megtaláltam Erikát, a tenyésztőt, és még a kiállítás végét is kivárni…

              

Amikor kinyílt a kertkapu, Liza, az anyakutya fogadott ugrálva. És hátul a kert végében egy elkerített részben ott ugrált a kerítés mellett a 12 fekete-fehér kis 5 hetes golyó! Első ránézésre azt hittem „világvége, hogy fogok én ezek közül választani?!”.  (Mindenképen kan kutyust szerettem volna, és a 12-ből 9 fiú volt, aminek nagyon örültem) Bementem hozzájuk, abban a pillanatban kb. 20 mellső tappancs próbált megrohamozni! Annyira szépek voltak és aranyosak, hogy annyival is megkönnyítettem a dolgokat, hogy a 3 kisszukát külön vitettem. Ott maradt a 9 kisfiú. A kutyust első sorban agilityre szántam (vagyis célom volt, hogy a lehető legmozgékonyabb kutyust megtaláljam), de volt egy bizonyos elképzelésem a kinézetéről is, de az persze csak másodlagos volt (de nagyon szerettem volna, ha egy szép vastag fehércsíkos babát sikerül találnom, aki a többi elvárásomnak is megfelel). Az is egy szempont volt számomra, hogy mivel kan, ne legyen nagyon domináns.

           

Első próbám az volt, hogy rohangáltam fel-alá, figyelve, hogy melyikük követ és milyen gyorsan. Itt még elég sokan fennakadtak a rostán.

Amelyik kutyus megtetszett valamiért azt feltettem egy asztalra, hogy közelebbről is megnézhessem, és ez is jó volt arra, hogy meglássam, melyikük ijedősebb, és melyikük kevésbé. Volt egy nagyon huncut kis ördögfajzat, aki minden áron a nadrágszáramat akarta lecibálni, ezzel felhívva magára a figyelmet. Ahogy feltettem az asztalra, néhány testvérével ellentétben, akik remegtek kicsit, elkezdett mászkálni, és letámadta a fényképezőm tokját.

              

 

 

Aztán még tapsikoltam nekik egy sort, néhányuk meglepődött, néhány észre se vette, páran még érdeklődtek is. Ezek alapján kiválasztottam a 9-ből 4-et, és őket vittem külön. Ott is volt minden, labdagurítgatás, kulcscsomódobálás, rongyozás. A kis „nadrágrángató” is átment a kis tesztjeimen, és ott volt a 4-ben. Ő mindenre a számomra legjobban tetsző módon reagált. Neki aztán nem volt szép vastag csíkja, de a jelleme megfogott. Ilyen huncutságot 5 hetes kutyusnál el sem tudtam képzelni addig.

 

              

 

Néha eltűnt a hátitáskámban a szendvicsem után kutatva, néha pedig a fa alól kellett kivadászni J. A másik 3 kutyus hozzá képest semmi volt… azok már rég szundikáltak, amíg ez míg úgy pörgött, mint egy „Duracell nyuszi”. Így hát mellette döntöttem. De ez április utolsó napján volt, és tudtam, hogy csak június elején hozhatom el, amikor vége a sulinak. Persze, hogy nem bírtam ki addig…

 

              

 

Így, mikor 8 hetesek lettek, újabb látogatást tettem a Rednalf tenyészetben. A kölykök nagyon sokat nőttek 3 hét alatt. Még megvoltak mind a 12-en, így Erika azt mondta, még nyugodtan választhatok másikat. Már ugyan nem csináltam ennyi tesztet, mint múltkor, de azért kíváncsian figyeltem őket, hogy jellemükben mennyit változtak. A kis „kiválasztott”, ha lehet, még aktívabb volt, mint a múltkor. Még mindig nadrágcibáló volt, de már új szokásuk is volt- a tesóival együtt cipőfűzőkre is pályáztak.

 

             

Vittem nekik játékot, és azzal próbáltam kipuhatolni, melyiket mennyire érdeklik az ilyesmik. Volt egy hasonló temperamentumú kölyök, mint a kiszemeltem, és csak azért nem mellette döntöttem, mert morgott a többiekre, mikor nála volt a játék, míg ilyet másik kutya nem csinált közülük-és hát ugye dominánsat nem nagyon szerettem volna. 

 

 

 

Így jó szívvel véglegesítettem a döntésemet Rednalf Ramos mellett, aki a Rascal hívónevet kapta, melynek jelentése: huncut, rosszcsont, tehát egy az egyben illett rá és azóta is méltón viseli!

Mára bebizonyosodott, hogy a megérte a sok vizsgálódás, mert olyan jellemű borderem lett, amilyenre vágytam! Remélem a jövőben is meg fogunk felelni egymásnak, és elérem vele a kitűzött céljaimat! Vastag fehér csík, most nem lett, csak egész vékonyka, szabályos, egyenes, de lett viszont egy hűséges, okos jó barát!!!

A MÁSODIK HELYEZETT TÖRTÉNET

(szavazáskor ez volt "A kilencedik")

PEPE ÉS MAXI TÖRTÉNETE

Régen volt egy nagy kutyánk, akit menhelyről fogadtunk örökbe. Az állatok világnapjából volt egy rendezvény a parkban. Ki volt rakva egy ketrecbe sok kölyökkutya. Volt ott egy bozontos fejű bernipásztor-óriás schnauzer keverék kisfiú. És mikor megláttuk azonnal megtetszett. Így aztán örökbefogadtuk és én örömömben majdnem sírtam. :D Azt a nevet adtuk neki hogy Giorgio (dzsordzsó)(2004. október 3.).

Sajnos meggondolatlanok voltunk, és mikor túl nagyra nőtt, el kellett ajándékoznunk (2006. február 1.), mert nem fért el a lakásban. Szerencsére most már jó helye van, egy kertesházban. Gyakran meglátogatjuk, ajándékot is viszünk neki. Nagyon jól alkalmazkodott az új gazdáihoz. 

Én viszont nem bírtam sokáig kutya nélkül. Pár hét múlva már kerestem: az interneten adtam fel pár apróhirdetést. Sokáig vártam, amíg végre jelentkezett egy tenyésztő, hogy van egy bichon havanese kutyusa, aki 10 hónapos és eladó.

Kicsit elhanyagolt volt a bundája, piszkos és csomós. Mikor felvittük hagytuk, hadd szokja meg az új környezetet, aztán megfürdettük és levágtuk róla a csomókat.

Pepe honlapja: www.gportal.hu/puppy 

A második helyezettünk elküldte a fényképeket, amik a nyeremény megérkezésekor készültek.

Íme, Pepe örül a nyereménynek:

A HARMADIK HELYEZETT TÖRTÉNET

(szavazáskor ez volt "Az ötödik")

Aznap csütörtök volt.

A nagymamámmal elmentem uszodába, apukám dolgozott, a tesóm és az anyukám otthon voltak. Délután elmentünk hárman (én, a testvérem, anyukám) apukámhoz a munkahelyére. Azután már kocsival mentünk mind a négyen. Nagyon vártuk már, hogy odaérjünk. Mikor már végre abban az utcában voltuk, ahol a kutyus volt, nagyon örültem. Csak volt egy kis gond. Nem találtuk a házat. Össze-vissza autóztunk, de szerencsére a végén azért megtaláltuk.

Mikor kinyitották nekünk a kaput, egy nagy, fekete kutya ugrott ránk. A testvérem nagyon megijedt, ezért bezárták a kutyust. Ahogy beléptünk a házba, 2 felnőtt westie szaladt hozzánk, mögöttük egy nagyon picike, fehér hógolyó topogott. Még nem tudott futni sem, annyira pici volt.

Rögtön tudtuk, hogy a neve Lord lesz. Az a nő, aki eladta nekünk, azt mondta, hogy őt senki sem akarta megvenni (nem értem miért, pedig ő volt a legaranyosabb).

Amikor már végre mindent megbeszéltünk, betettük magunk mellé a kocsiba. Akkor jöttünk rá, hogy még ugatni sem tud.

Az első hetekben még fel kellett őt vinni a lépcsőn, mert olyan pici volt, hogy alig érte el a lépcsőfokot. Most már össze-vissza rohangál a lakásban, és az utcán is. Mondhatom nagyra nőtt, már 28 centi !!! :)

ÉS A TÖBBI TÖRTÉNET (a leadott szavazatok számának sorrendjében)

MAZSI TÖRTÉNETE

(a szavazáskor ez volt "A nyolcadik" - 13 szavazatot kapott)

 Sziasztok!

A KÜLÖNDÍJASUNK:

GITTA ÉS HAPPY TÖRTÉNETE

(a szavazáskor ez volt "A tizenegyedik" - az olvasóktól 6 szavazatot kapott)

Sziasztok. Gitta vagyok.

Az én történetem Happyvel tavaly szeptemberben kezdődött... Lakóhelyem történetét kutatva felkerestem idős embereket, hogy meséljenek nekem a régi időkről. Épp Happy szülőháza előtt haladtam el, amikor anyukájával és két tesójával odarohantak hozzám a kerítéshez. Pedig eszembe sem jutott kutyát venni.

Mondanom sem kell, hogy milyen érzés fogott el! Meglátni és megszeretni vagy meglátni és megszerezni???? Nem is tudom. Megmagyarázhatatlan volt az az érzés. Sosem voltam az a típus, aki rajongásig odavan egy állatért. De tudtam, hogy ez a kutya kell nekem. De mindezt nem volt egyszerű elérni. Egyrészt nem volt ennyi pénzem és az élettársam is közölte velem, hogy vagy a kutya vagy ő. Nem volt mit tenni. Le kellett mondanom róla.

Teltek a napok és én egyre inkább csak rá gondoltam. Durciztam, hisztiztem és bizony még sírtam is. Magamat sem értettem. 28 évesen ennyire akarjak egy kutyát. Ráadásul lakásba! Ez nem én vagyok! Eltelt két hét, de csak nem tudtam elfelejteni őt.

Egy nap Happy akkori gazdija egy üzenetet hagyott a számomra. Átmentem hozzá és nem volt visszaút...Vonzott a kutya magához...mondanom sem kell, hogy akkori kapcsolatomat (ami hatalmas szerelem volt), feladtam és nem bántam meg. Pedig sokszor felbosszant a kis mütyürke a rosszaságával! De az a szeretet, amit ez a kis élőlény képes adni mindent kárpótol! Üdv. mindenkinek:

Happy&Gitta

HERKULES TÖRTÉNETE

(a szavazáskor ez volt "A hatodik" - az olvasóktól 5 szavazatot kapott)

Rengeteg élményem van, csak én nem tudom olyan jól megfogalmazni. Az első találkozásunk Herkulessel a következőképpen történt.

Tudtam, hogy csak egy kiskutya vehető meg a tenyésztőnél, nem lehet választani. Megbeszéltem Anikóval, akinél Herkules lakott, hogy a kutyust hétvégén hoznám el. Nem akartam, hogy mindjárt egyedül legyen hagyva, hétvégén foglalkozhatnánk vele. Azt is megbeszéltük, hogy kiviszem a pénz felét, bizonyságul, hogy valóban kell a kiskutya! Anikó azt mondta, nem kell vinnem pénzt, nézzem meg a kutyust, egyáltalán tetszik-e.

Egy szerdai nap volt, másnap volt a fiam ballagása, és mondta, hogy nem megy már délelőtt suliba. Ezért úgy döntöttem, a fiammal együtt megyünk megnézni a kiskutyát. Mondom a fiamnak, azért én viszem az összes pénzt, mert mi van, ha nem tudom otthagyni a kiskutyát! Nagyon izgatott voltam, mikor odaértünk, mert nem tudtam milyen is lesz valójában a kutyus.

Mikor az Anikó kihozta a kertbe és letette, én leguggoltam, Herkules odajött hozzám és hanyatt dobta magát. Megdobbant a szívem. Egy napot nem tudtam volna már otthagyni, mondtam a fiamnak, hogy ezt a kutyust el kell vinnünk. A fiam megígérte, hogy másnap, amíg nem érek haza, Ő otthon marad vele. Így is lett.

Én annyira boldog voltam, mikor kijöttünk a kapun, megpuszilgattam új kis barátomat és mondtam Neki: Te szebb vagy bárkinél, szebb vagy álmaimnál, és szebb vagy annál, mint amilyennek valaha is elképzeltelek. Alig bírtam visszatartani a sírást, ha nincs ott a fiam, biztos el is bőgtem volna magam örömömben.

Azóta is mondogatom mindig: Őt nekem rendelte a sors és azért nem vitte el más, hogy Ő az enyém legyen! Azóta hetente legalább egyszer elmondom Neki, hogy én milyen boldog vagyok azért, mert Ő van nekem, azt meg naponta ötször is elmondom, hogy nagyon szeretem!

SUTYI TÖRTÉNETE

(a szavazáskor ez volt "A harmadik" - az olvasóktól 4 szavazatot kapott, holtversenyben Pöttöm történetével, amit a Mi a te történeted rovatunkban olvashatsz!)

Az én kis Sutyikám Jászfényszarun látott napvilágot. Három testvérével − két fiúval és egy lánnyal − töltötte első kis napjait egy kedves családi ház verandáján. Azután eljött a nap, amikor az addig hozzá csak kedvesen nyúló kezek felkapták őt és egy Wartburg csomagtartójába tették két fiú testvérével együtt. Szegények nem tudták, mi történik velük, a kocsi zörgött, pöfögött, sötét volt, nem láttak semmit. Azután kinyílt a csomagtartó, de akkor sem láttak sokkal többet, csak a fák koronáit meg az eget, néha feléjük hajló embereket − kutyakiállítás volt, sok látogatóval, a Népstadion területén, a Wartburg a bejárat előtt parkolt. Az emberek mondták, hogy aranyos kiskutyák, és továbbmentek. Sutyikám nem nagyon értette, ezért miért kellett ilyen sokáig zötykölődni, azt, hogy ők aranyosak, eddig is tudták.  

Nekünk akkor már két éve nem volt kutyánk. Csucsu nevű pulim 15 évesen halt meg, és Anyukám akkor azt mondta, egyszerűen nem bírja ki egy újabb barát elvesztését, neki nem kell még egy kutya, nem kell, hogy újra annyira megszeressen valakit, és utána újra elveszítsen.

Persze kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Mindig hallottam Csucsu neszezését, úgy léptem, hogy nehogy rálépjek, hallottam az ugatását, és rossz volt mindig rájönni, hogy csak emlék. Képek és hangok. Érzések.

A kutyakiállítás napján éppen vásárolni mentem, volt egy nagyon kedves helyem, ahova hétvégenként el szoktam menni, nézelődni. Ez volt a kikapcsolódásom a heti megfeszített munka után.  Autóval elhajtottam a Népstadion parkolója előtt, láttam a sok embert, parkoló kocsikat, kutyákat… és megláttam a Wartburgot, tetején papírdoboz, a papírdobozon a szöveg: PULI ELADÓ.

Megdobbant a szívem. Itt az alkalom. Mi lenne, ha vennék egy kispulit, és hazavinném? Anyu csak nem tesz ki vele együtt az utcára? Persze ennek volt esélye. Elbizonytalanodtam. Felhívtam mobilon a legjobb barátomat, aki nagyon nagyon bölcs, és akinek szoktam a szavára hallgatni. Elmondtam, mi a problémám. Itt a kutyavásár, mit tegyek? A barátom azt mondta, hát vedd meg. Igen, válaszoltam, de Anyukám s…be fog rúgni. Nem baj, mondta.

Persze, neki nem baj, puffogtam magamban, amikor letettem a telefont. Az idő közben haladt, és a kocsi is, már jóval elhaladtam a parkoló mellett, és úticélomhoz értem. Na jó, mondtam magamban, a sorsra bízom a dolgot, ha visszafelé még ott vannak, és én találok parkolóhelyet, akkor megnézem a kiskutyákat.

Visszafelé bizony még ott voltak. A továbbiakban segítettem egy kicsit a sorsnak, tettem vagy nyolc kört, mire parkolóhelyet találtam. Odamentem a Wartburghoz, és megláttam Őt. Felvettem az ölembe, ő hozzám bújt, kíváncsian nézegetett. A másik kettőt is felemeltem, ők is rám néztek, de inkább csak egy szemmel, és már aludtak is vissza, nem igazán érdekeltem őket. De Sutyikám…ő nem aludt. Visszakérte magát az ölembe, megnyalintotta a kezemet. Választott. Úgy éreztem, ő velem akar jönni. Lehet, hogy csak azért, hogy ne kelljen visszafelé is a csomagtartóban utazni, de az is lehet, hogy azért, mert velem szeretne élni.

Naná, hogy nem hagytam ott. A perecárustól szereztem egy papírdobozt, beletettem a kicsikémet, az egész drága csomagot betettem a vezető ülés mellé, és elindultunk. Sutyi végig ült az úton, nézelődött, figyelte, merre megyünk. Amikor hazaértem, beálltam az udvarba és szóltam Anyunak, jöjjön ki, mert hoztam valamit/valakit. Kivettem a kiskutyát a kocsiból, még meg sem fordultam, Anyu kikapta a kezemből, magához ölelte, a kiskutya a nyakába bújt. Egyhamar nem engedték el egymást.

A kiskutya hazaérkezett.

KYRA TÖRTÉNETE

(a szavazáskor ez volt "A negyedik" - az olvasóktól 2 szavazatot kapott)

Nevem Fényes-Hold Hédi.

Születtem 1999. augusztus 30-án.

De kutya is ez a kutyaélet, gondoltam magamban, mikor előttem egy kis tál üres tésztával, anyácskámtól elzárva egy rács mögött ugrabugráltam.

Mi történik itt??

Mi ez a fésülgetés? – tudjátok, mennyire utálom ezt!

Na meg még meg is mossák a pofimat, pfuj! Legalább lefetyelek egy kicsit a vizecskéből.

Ez fura!

Három idegen szagot is érzek, de nem is olyan rossz!

A legfiatalabbnak nagyon finom illata van. Gazdaasszonyom addig nem enged hozzámnyúlni, míg nem fertőtlenítik a kezüket. Pedig én már nagyon szeretnék kint lenni ezen a rácson!

Na végre, most az egyik idegen a kezébe fog és kiemel. Nagyon kedvesnek tűnik, de mit is akarnak ezek?

El akarnak vinni magukkal? Engem meg sem kérdeznek?

Na, most mit tegyek?

Aláírnak valami papírt, meg valami papírfélét számolnak és el kell válnom a kis gazdaasszonyomtól.

Fülem-farkam/már ami maradt belőle/behúzom, s hagyom, hogy egy meleg törölközőbe bebugyoláljanak és beszállunk egy autóba.

Talán itt kezdődik az új életem?

Félek! Még soha nem ültem autóba, s három nő arról beszélget, hogy mi legyen az új nevem.

Jajj, hát mért nem jó a régi? A Fényes-Hold Hédi?

- de aztán hallok valami biztatót! Legyen a neve Kyra - ez uralkodót jelent.

Ez nekem is tetszik!

Na majd uralkodni fogok!!!!

(Hogy Kyra betartotta-e fogadalmát, arról a "Mi a Te történeted" rovatban olvashatsz.)