"Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni, mesék tavában megfürödni
s mesék tavában mélyen, mélyen ezt a világot elfeledni."

"Ne sírj, ha valaki nem szeret
Mert a bánat megöli a szívedet.
Szeresd azt, aki megérdemli,
Lehet, titokban õ is ezt teszi.
Ha az életedben boldog akarsz lenni,
Elõbb tanulj meg tûrni és szenvedni.
Olyat szeress, aki téged is szeret,
Hogy ne érje bánat a szívedet.
Fájni kell a szívnek ha szeret,
Mert fájdalom nélkül élni nem lehet.
Valakit megszeretni egy perc is elég,
De elfelejteni egy élet is kevés.
Az élet oly gonosz, s mostoha,
Szeretni megtanít, de feledni soha."

DSIDA JENŐ: MOSOLYGÓ, FÁRADT KÍVÁNSÁG

Jó volna ilyen édes álmoson
ráfeküdni egy habszinű felhőre
amig az égen lopva átoson.

Leejtett kézzel, becsukott szemekkel
aludni rajta, lengve ringatózni
acélkék este, bíborfényű reggel.

Felejtve lenne minden lomha kín
álmot súgna illatosan ágyam:
vattás-pihés hab, lengő grenadin.

És az Isten sem nézne rám haraggal,
csak mosolyogva suttogná a szélben:
Szegény eltévedt, fáradt kicsi angyal.

"Néha vereséget szenvedünk.
De a vereséget úgysem kerülhetjük el.
Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát,
mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk."

 "Ne sírj értem, ha már nem leszek,
Hisz a túlvilágon is barátaim közt leszek.
Minden kis jószág kit eddig gondoztam,
Eljön hozzám, ha üt az óra.
Dörömböl és ugat, örömmel fogad,
Én megölelem őket szorosan...
Milyen nagy nap lesz ez,
Amikor barátaim üdvözölnek."

 

„A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé
kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság
öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás,
amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy
egy embertársad hisz és bízik benned!”

                                 /Ralph Waldo Emerson /

 

"Beteg a föld, vagy csak úgy hiszem, árnyak ülnek idegen szívemen
És hamis a dal, hamis a dal, pedig úgy röppen föl, mint díszes madárraj
Színes a köd, színes a zaj, hiába szép, ha valamit eltakar
Mert legalább ketten becsaptak engem, a játékot túl komolyan vettem
De ne hallgasd, hogy mit beszélek, hisz bennem is csak dolgozik a lélek
De elhagyom a helyet, ahol fájdalom ért, és nem állok bosszút a kapott sebekért"

"Különös, hogy a körülöttünk élő emberek között gyakran hallgatnunk kell, olykor csak  az időben és térben távol levőkkel (a lelki társakkal) beszélgetünk. Jóllehet, ez a  szféra nem a világ látható és közvetlenül érzékelhető szintje, mégis létezik. Mert létezik egy világ, amelyben élünk, és létezik egy másik világ, amely által többek és jobbak leszünk az élhető világban."

Örök igazság: a szerelem
a legnagyobb, a legszentebb
dolog, mit ha nem ismersz
nem vagy nõ, nem vagy férfi.
Kell valaki, aki megért téged,
kell, hogy úgy érezd megérted.
Valaki, ki úgy érzed, szeret,
s a csókodtól, mint egy levél megrezeg.
Vele álmodsz, vele ébredsz fel.

Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten
s ha megleled, s azt hiszed, a tied,
soha el nem veszted, mint esõcseppet
a végtelen tenger, elnyel, magába fogad
a csoda, a gyönyörû, tiszta, mély szerelem.
Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz,
a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda,
megnyugszol, béke lesz a szívedben,
és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.

Ima

"Uram, tégy engem békéd
eszközévé, Hogy szeressek
ott,ahol gyülölnek,

Hogy megbocsássak ott,
ahol megbántanak,
Hogy összekössek,
ahol széthúzás van,

Hogy reménységet keltsek,
ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak,
ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömöt hozzak oda,
ahol gond tanyázik.
O, Uram, segíts meg,
hogy törekedjem,

Nem arra,
hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én
megvigasztaljak,

Nem arra,
hogy szeressenek,
hanem arra,
hogy szeressek.

Mert aki így ad,
az kapni fog,
Aki elveszíti magát,
az talál,

Aki megbocsát,
annak megbocsátanak,

Aki meghal,
az fölébred
az örök életre."

Eljön a napja meglásd, tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád, csak mindenki szeret.
Nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz.
Sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább.
Szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.
A boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
Csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!

 

"Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyûlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyûlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülõk útját vezeti a levegõben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhezõ kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelõ amõba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa. "

Kora tavaszi hűs fuvallat, s égen
Bíbora, naplemente éjnek.
Felkelő nap pironkodva, vagy még sem?
Didereg még picit, mikor ébred.

Szürke még a korai határ, de
Tél nyűtte avar alatt éled, s
Hajt csírát ezernyi mag, élete
Költözik holtba, új, s új lélek.

ERDŐ

Körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A napsütés vidám,
S a forró, sárga ragyogásban
Minden vén tölgy egy víg, élő titán:
Emeli barna karját
Frissen az áldott égbe,
A szent, illatos, teli kékbe,
S rengeti fürtei zöld zivatarját.

Csend.
Kábult fülem hallani véli
A zengő, örök napot odafent,
Billió mérföldek étherén
Átszűrt, ájultfinom neszét:
Ó, csend beszéde, szent csillagbeszéd!

S körül
Minden csendesen, eltelten örül.
A tömzsi, lustán rezzenő hársak
Illatokkal kenik fénylő, pőre testük,
S lábujjhegyen állva karcsú jegenyék
Néznek át felettük,
Túl a hullámló, mély rengetegen,
Néznek, a merengés halk gyönyörétől
Reszketegen.

Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámast az isten-ember
Győzedelmesen!

Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen…
Feltámadt az iste-ember
Győzedelmesen