[15-1]
Sziasztok! Én egy bichon havanese szuka vagyok aki márciusban lesz 1 éves. Rajtam kívül itt nálunk még 3 kutya él, ugyhogy nagyon elvagyunk. A gazdim sokkat bosszankodott azon, hogy fajtatiszta létemre eléggé "rosszcsont" vagyok,hiszen imádok koszos lenni és minden rosszban benne vagyok:D. A pocsolya a kedvenc játékom, de engem igy szerettek meg. Csak nem nagyon szeretem ha megfürdetnek, vagy ha ápolgatnak. De kezdek hozzá szokni.Most elvileg azt mondták, kanhiányom van és szerezni kellene nekem egy hozzám illő párt, de én már kiszemeltem magamnak a szomszédban egy tacskót de a szerelmünk tiltott, ugyhogy kezdek beletörödni, hogy nekem csak magamfajta férfi jöhet szóbá.Remélem tetszeni fog nekem na és az anyáskodás is..:D |
Sziasztok!
Nekem egy dobbermanom van és nemrég lett tenyésszemlés!!:D
Most szeretnék egy bichon havanese-t és ezért megprobálok mindent megtenni !!Nézzetek be=
www.szofylapja.gportal.hu
Az én kutyás oldalam(MÉG FELTÖLTÉS ALATT)
és még egy rotweilerünk van nagyon öreg!
na sziasztok
|
Sziasztok!
Mr Muki vagyok.Törzskönyvem nincs, Kecskemétről hozott a gazdim.Vagyis inkább kapott ajándékba.Igazából nem vagyok jó kutya, de azért szeretnek nagyon.Hiányzik belőlem minden ami egy magamfajta kiskutyában megvan.Nem vagyok barátságos, nem vagyok játékos, veszekedős vagyok, nincsenek barátaim.Nem tudok póráz nélkül sétálni, mert megszökök, vagy össze verekedek másokkal.
Pár hete ugy festett, hogy uj gazdihoz kell költöznöm, mert majdnem megharaptam a kisgazdimat aki most 1 éves.Nagyon kikaptam.Kizártak az erkéjre 2 órára.Nagyon szomorú voltam én is meg a gazdám is.Most azt mondják javulok.Próbálom megérteni, hogy nem én vagyok a falkavezér.Szeretnék ebben a családba maradni és ők is szeretnék ha maradnák.
|
Sziasztok!
Randy vagyok! Én is elmesélném, hogy kerültem a családba, persze Anyától hallottam a történetet.Szóval Anyának januárban volt a 30.szülinapja és Apa szereti emlékezetes ajándékokkal meglepni és Anya imádja a meglepetéseket. Így Apa úgy gondolta, hogy e kerek évszámra egy ˝tartós˝,emlékezetes ajándékot talál ki.Anya egyébként egész életében vágyott egy kutyusra,de az Apukája nem engedte a lakásba, de erről Apának fogalma sem volt, mint arról sem,hogy az utóbbi egy évben már egy kutyus volt a dédelgetett álma csak nem merte mondani,mert félt a nemleges választol. Szóval Apa kitalálta,hogy egy kiskutyus lesz az ajándék,de Ő nem nagyon ismeri a fajtákat így a kiválasztás szempontjai a következők voltak:kis testű,lakásban tartható és ne legyen fehér ja és fiú legyen.Egy baráttól kért segítséget a kiválasztáshoz és ahogy a barát böngészte a hírdetéseket megakadt a szeme rajtam.Ráadásul pont Anya szülinapjára töltöttem be a 9 hetes kort.Na szóval jött a nagy nap és Apa eljött értem a mamámékhoz összecsomagoltak, instrukciókat adtak Apának és indultunk haza.Útközben még megálltunk és vett nekem Apa mindenfélét, tápot,kosarat,plédet,játékokat.Anya semmit sem sejtett az egészről csak amikor megálltunk a ház elött feltelefonált Apa, hogy nyissa ki az ajtót aztán zárkozzon be a hálóba,hogy ne lásson meg rögtön. Így is történt Mi bementünk a nappaliba Apa kivett a szállítóbox-ból eligazgatta a bundámat a karjába vett és kihívta Anyát. Anya sírt örömében és jól megbabusgatott,megpuszilgatott.Rögtön jól éreztem magam mindent jól megszagoltam,csinálta egy két tócsát meg kupacot és a hálószobát szúrtam ki magamnak mint állandó tartózkodási hely.Nagyon jó kisfiú voltam,mert nem sírtam egyáltalán a mamám után ezért lettem Randy egy kicsit angolosítva,mert így ilyen komoly férfihez (olyan 1,5 kg lehettem) ez illett!Azóta is nagy szerelemben élünk Anyával meg Apával!
Randy |
Sziasztok!
Csonti vagyok,és elmesélem nektek,hogyan jutottam a kisgazdiámhoz ^^
Minden tavaly szilveszterkor történt...Ott laktam eddig is Kincsőék(kisgazdám :)szomszédjába,de sajnos az addigi gazdiim építkeztek,és náluk is csak néhány hete voltam.Szilveszter éjszakán mindenki kis izéket dobált amiknek szürnyű hangja volt!Nagyon féltem!iJedtemben mindenfele futottam,amerre csak láttam,és bebújtam a mostani gazdimék kocsija alá.Kincső észrevett és azonnal kihozott a kocsi alól,és tesójával meg egy rokonukkal nagyjából megnyugtattak.Én már nem nagyon akartam visszamenni a régi gazdámhoz,mivel ők nem sokat foglalkoztak velem az építkezés miat...de Kincső szülei nem nagyon örültek,és először nem akarták engedni,hogy ott maradjak.De én nem mentem el,és ha visszavittek a régi gazdáimhoz akkor is visszatértem Kincsőhöz.Ezért hát a régi gazdiim és Kincsőnek az apukája megyegyeztek,hogy én döntsem el,hol akarok lakni.Természetesen a mostani kisgazdáimat választottam :)Azóta már kétszer voltak kiskutyáim,és egy silvesztert és átvészeltem már a kicsinyeimmel a biztonságot nyújtó házamban.
Hát ez lenne az én történetem. :-)
És itt egy fotó rólam,amit kisgazdám készített:
 |
Én Szotyi egy kis Bichon Havanese kutyus vagyok.
2006.December 5.-én születtem a Szikladombi kennelbe.
Testvéreimet már rég megvették mikor engem meglátogattak.
Egy lány és a szülei.
Vagy félórát ott voltak.
Aztán elmentek...De egyszercsak berakott a tenyésztőm egy kosárba.
És egyenest az állatorvoshoz vitt.
Ott kivizsgáltak...
Kiderült hogy előreharapásom van és kölöksérvem.
De a gazdimnak igy is megtetszettem és megvettek.
Mivel bolhás voltam egyből a gazdi Füredi nagymamájához mentünk.
Ott időztünk egy hetet .
Aztán haza mentünk.
És elkezdődött az otthoni életem.
****************************************************
Késöbb ez eggyik séta alkalmával megismertem Angiet!
Nagyon megteszett már akkor is.
De csak a 3. séta után szerettem bele.
Csak az a gond hogy kicsit idősebb.
De én azt vallom a kor nem számit.
#######################################
Hát ez az én történetem mostanra.
Majd még irok......
Szotyi
|
| nekünk van egy tündéri havanese fiu bernie a neve 3hónapos elmult és nagyon eleven szeretni való jószág. |
Szofiról, a bichon frise kutyámról szól a kis történet. A mamáméknál van egy medence. Egyik nap, amikor felvittük a kutyákat, s nem figyeltünk oda, Szofi beugrott a medencébe. Csak arra lettünk figyelmesek, hogy nem ugat. Kimentünk és megláttuk: ott volt a vizben... Kivettük, szegény tiszta viz lett! De nyár volt és szerencsére hamar megszáradt. Nem tudjuk, hogy mi késztete arra, hogy beugorjon a medencébe. Az a szerencse, hogy jól úszik.
|
Sziasztok, Murray vagyok. Egy kicsit lelkiismeretfurdalásom van, megígértem Nektek, hogy írok a Karácsonyi történetek pályázatra, de nem volt időm rá ünnepek előtt. Kérlek, fogadjátok el tőlem utólag, az idei karácsonyról szóló beszámolómat!
Íme:
A naptár ma 2006. december 24-ét mutatott. Azt a napot, melyet már úgy vártam, és melyre szüleim is már hetek óta készültek.
Kicsit elszomorított, hogy egy darab hópehely sem hullott az orrom hegyére, de nem baj, hógolyózás nélkül is rendkívül jót játszottunk papival a parkban. És még otthon is folytattuk focizással!
Mamim közben szorgalmasan tett-vett a lakásban, és a nagy játéktól csak akkor vettem észre, hogy a kosaramat eltüntette a helyéről, mikor egy picit pihenni szerettem volna. Húha, rettentem meg, mert előfordul néha, hogy mire észbe kapok, a hosszú időn keresztül sok munkával összegyűjtögetett és gondosan elrejtett éléskamrámat teljesen kiüríti.
Mikor mami észrevette, hogy kint ténfergek és megjegyezte, hogyha a kosaramat keresem, akkor menjek csak a hálóba, mert ott van az új helye. Rohantam ellenőrizni és képzeld, nemcsak hogy mindenem sértetlenül meg volt, hanem kollekcióm még egy újabb darabbal is bővült!
Újdonsült sült bürkémmel, - mellyel tudom ám, hogy a Jézuska lepett meg, mert jó fiú voltam -, nagyot ugorva belevetettem magam a letakart, frissen illatozó dunyhába. Nézegettem, szagolgattam, rágcsáltam boldogan szalonna darabkámat, mely olyan nagy volt, hogy hamarosan a felétől már jól laktam. Kezdődhet a szundikálás, gondoltam álmosan. Lehunytam szemem és lassan az álmok mély tengerébe vetettem magam...
...Egyszercsak nagy csengetésre nem riadtam. Kábultan loholtam az ajtóhoz, de a nappaliban hirtelen földbe gyökerezett a lábam. A kosaram hűlt helyén egy hatalmas fenyőfa nőt ki!
Ami először ijedten rázkódott össze, majd tébolyultan ingott jobbra-balra, akárcsak zord hóviharba Alaszkában, mikor Charlie beszáguldott.
- Nem jössz velem levegőzni a parkba vacsora előtt? – kérdezte rögvest a lényegre térve, kissé elszámított fékezése miatt az erkélyajtó elől.
Hűha! Vacsora. Tértem magamhoz. Szent este mindig Charliéknál találkozik családunk a Jézuskával.
- Gyere, járkálunk egyet, és utána megyünk hozzánk jó nagyot lakmározni. Látom, semmid sincs.– folytatta csalódottan már az asztal alól, rágcsálnivaló után kutatva – Szegénykém, kutyagumit se kaptál karácsonyra!
- De igenis kaptam! – feleltem vérig sértve, és megcsordult a nyálam bürkémre gondolván. Szaladtam a hálószobába, hogy kihozzam és megmutassam becses ajándékomat, de az ajtaja csukva volt.
- Menjetek csak sétálni, amíg felöltözködök. – hallatszódott bentről.
Jaj, hogyha mami kisajátítja a szobát, hogy öltözködik, akkor nyugodtan órákig lehet sétálni. És ez ismételten bebizonyosodott, mert a hosszú séta alatt se jelent meg a lassan besötétedő parkban. Pedig mi becsülettel vártunk rá. Így tehát Karcsiéktól elbúcsúztunk egy rövid időre, és papival hazamentünk, hogy most aztán már mamit gatyába rázzuk.
Mikor a lakásba léptem elállt a lélegzetem. A fenyőfa, ami az előbb, nem rég még csupaszon álldogált a helyén, most feldíszítve gömbökkel, díszekkel és világító lámpácskákkal, színpompás fényességével elbűvölve fogadott. Egy csillagszóró apró csillagait szerte-széjjel vidáman milliófelé szórta.
És a szoba, mint gyémánttal és rubinttal díszített kis ékszerdoboz, melyen a napsugár táncol, fehér és piros fényben tündökölt.
És… és a félhomályban, megremegő gyertyafényben az asztal körül, már ott vártak barátaim.
Mikor megláttak, Mackó Tódor vezényletével örömteljesen kiáltottak fel: - Kellemes Karácsonyt kívánunk neked Murray!
Teljesen lemerevedtem a meglepetéstől és szóhoz se jutottam. Csak néztem barátaimat.
Adalbert a gyertyafényébe burkolózva takargatta a szeme sarkából kigördülő apró könnycseppjeit. Óriás Baby mosolygott és lassan keresztbeálló szemei mókásan csillogni kezdtek. Vajon a meghatottságtól vagy a likőrös bonbontól, azt nem tudom.
Összeszedtem kicsit magam és beljebb mentem.
Megálltam a szoba közepén és hol szüleimre, hol barátaimra, hol a karácsonyfára néztem és csak álltam, csak álltam szótlanul, míg nagy sokára meg tudtam szólalni:
- Boldog Karácsonyt mindenkinek! – és szüleimhez futottam boldogan. Először mami buksizott meg és sok-sok puszit adott, majd papi, aki még a karjába is felkapott. Ezután, mindhárman egymást átölelve, ki tudja meddig, csak néztük meghitten a karácsonyfát, és csendben hallgattuk a karácsonyi muzsikát.
Aztán papi lerakott és már szaladtam is barátaimhoz.
- Murray, várj! – kiáltott fel hirtelen mami.
Megfordultam, és képzeld, mint varázsütésre, az addig üres fa alja már tele lett színes ajándékcsomagocskákkal.
- Ez a kicsi csomag a tiéd! Nézd csak! – folytatta – A te neved áll rajta!
Meglepve, óvatosan közelítettem az ajándékhoz.
Még a csomagba is belekuksiztam, de alig akartam elhinni, hogy igaz.
- Ezt mind én kaptam? – kérdeztem megilletődve.
- Igen, te! – felelték együtt szüleim mosolyogva. – Boldog Karácsonyt Murray!
Meghatottan néztem rájuk és szívem elszorult.
Elszorult a szívem, mert határtalan boldogság és fájdalom egyszerre mardosta, ahogy néztem őket, ahogy néztem a sok ajándékot.
- Ennyi mindent kaptam, és én semmit se adtam. – fordultam feléjük szomorúan, és hozzájuk futottam, hogy hozzájuk bújjak.
- Ne mondj ilyent Murray! – karolt át gyengéden mami. – Arról, amit te tudsz adni, talán te nem is tudsz. – mondta halkan, és gyengéden simogatta fejemet. Majd finoman felemelte az államat, a szemembe nézett csillogó szemeivel és megszólalt: - Te mindennap csodás kincset adsz… mely szemünk számára láthatatlan… mely szavakban leírhatatlan… mely szívünkben mással pótolhatatlan…
Mami szavai és papi helyeslő bólogatása, miközben vigasztalóan simogattak, szomorúságomat apránként messze elűzte.
- Gyere, nézzük meg jobban, hogy mit kaptál. – mondta papi és a fához lépett.
Vidáman lépdeltem utána és mindent jó alaposan megnéztem. Végül kiválasztottam a kolbászomat.
- Ezt szeretném kipróbálni! – böktem rá, és papi már kezdte is kibontani. Annyira izgatott voltam, hogy ugye mondanom se kell, hogy nem tudtam várni, és gyorsan kikaptam kezéből, hogy az asztal alá cipeljem. És a kibontás, ami még papinak is nehezen ment, gondolod nekem sikerült? Ráztam, cibáltam, de csak nem akart kijönni. Végezetül mami egy ollóval segített.
- Tessék Murray. Jó étvágyat! – rakta elém.
- Köszönöm szépen! – feleltem nagyot nyelve és szájam szélét nyalogatva. – Kértek belőle ti is? – kérdeztem udvariasan még beleharapás előtt.
- Nem, nem Murray, – szabadkozott mami –, edd csak meg nyugodtan, az a tiéd.
Hát jó, és nagyot haraptam belőle. Megrágcsáltam jobbról … megrágcsáltam balról … majd újra jobbról. Hú, félelmetesen jó volt.
- Biztosan nem kértek belőle? – kérdeztem újra csodálkozva, mert nem fért a fejembe, hogyan lehet egy ilyen ízletes kolbászt visszautasítani.
- Nem, köszönjük. Ha most eszünk, akkor a vacsorát, ki fogyasztja el?
Te jó ég! – hagytam abba a rágcsálást. - A vacsora már megint kiment a fejemből.
„Szégyelld magad Murray, önző dög vagy! Charlie lassan éhen hal, te meg csak tömöd a hasadat!” Kondult meg a lelkiismeret kobakomban.
- Kérek szépen még egy kolbászt!
És bár mami morgott, hogy még az előzőt se ettem meg, meg minek vacsora előtt degeszre enni magamat, azért csak lerakott elém egyet.
- Mami, csomagold ezt be Charlienak! – néztem rá kérlelve. – És egy piros masnit is rakjál rá, léci!
- Murray, nincs már erre idő, menni kell, elkésünk. Különben is már elfelejtetted, hogy az állatkereskedésben nem rég választottál ajándékot Charlienak? Az be van csomagolva, még piros masni is van rajta, és itt van a táskámban. A kolbászt pedig holnap barátod úgyis megtalálja az asztal alatt. Mehetünk végre?
Szent ég! Ezek is teljesen kiröppentek a memóriámból. Úgy látszik, öregszem!
Az utca kihalt volt. A házak ablakaiból barátságos sokszínű melegség áradt ki, melyek eltéveszthetetlenül mutatták az utat a két háztömbbel odébb lakó Charliehoz. A kaputelefon berregésére, mint mindig, Karcsi barátom termett elsőként az ajtónál hangos kiabálással, hogy rögtön nyitjuk. Könnyű ám kikiabálnia, meghallani pedig még egyszerűbb, mert a magas földszinten lakik, rögtön a kapu mellett. Na meg szentül hiszi, hogy mindenki süket!
Ő sose tudja megvárni, hogy szépen bebattyogjon az ember, vagyis a kutya, hogy aztán az előszobában elegánsan köszöntse jó erős, férfias mancsrázással a vendéget, hanem neki le, az ajtóhoz kell idétlenül rohannia, a lépcsőn bőszmén legurulnia, hogy aztán az amúgy is szűk bejárati ajtót teljesen elállja, és csak nagy kínszenvedés árán lehessen bemenni. Ha ezen a bevezető tortúrán már sikerült túljutnunk, azután kezdődik csak az igazi! Bejutni a nappaliba! És minket nagyon szeret Charlie!
.
Inge néni és Szigfrid bácsi már a nagy asztalnál ültek bent és vártak minket. Rögtön finom rágcsarudat kaptunk bevezetésként tőlük. Mármint, mi, négylábúak. Mami és papi Wolfgang bácsi mellé az ülőgarnitúrára a dohányzó asztalkához ültek le, Charlie izgága fejét, szájában a rúddal kis híján összelapítva. De nem kell megijedni, nem történt baleset, mert tudjuk, hogy Karcsi mindenegyes alkalommal magánkívüli állapotában párnának ajánlkozik fel.
A felnőttek aztán beszélgettek, italukat hörpintgették, míg barátommal nagyot játszadoztunk. Azt se tudtuk hova fussunk örömünkben. Kinéztünk a konyhába Hilde nénihez, kinéztünk az erkélyre is, és bevallom, ekkorra már Charlie engem is tisztára megbolondított. Megbolondított, úgy, hogy a kis angyal csengetését se hallottam meg elsőre! Csak másodikra!
Mikor már mindenki a karácsonyfa előtt állt és megérkezett a Jézuska. Hilde néni kezdte felolvasni a neveket. Persze Karcsi nem tudott várni és ugrálva türelmetlenkedett, ezért soron kívül kapta meg ajándékát, amivel aztán elrohant. Meg se mutatta! Kicsit megbotránkoztam viselkedésén, és arckifejezésemet félre érthette Hilde néni, mert rögtön ezután az én nevem hallatszódott.
Megkaptam és megköszöntem nagy farkcsóválással csomagomat, és Charlie mellé osontam vele.
- Muti, mit kaptál? – szólalt meg nyakig ajándékomba mélyedve Charlie. – Cseréljünk! Na! Cseréljünk! – hisztizett nekem. Pedig ő is ugyanazt kapta! Rámordultam, hogy most már viselkedjen, és menjünk vissza a fához, és énekeljünk.
Charlie és én a karácsonyfa elé álltunk és rázendítettünk. Akárcsak karácsonyi gospel-kórus a templomban, tiszta szívünkből énekelni kezdtük:
… Kis karácsony, nagy karácsony… - Hilde néni és Inge néni kimenekültek a konyhába, de mi folytattuk azért -… ki sült-e már a kolbászom, ha kisült már ide véle, hadd egyem meg melegében.
És képzeljétek mire végig daloltuk, az asszonyok már hozták is be a gőzölgő sült kolbászokat! Komolyan, nem hazudok!
Az ünnepi asztal közepére finom-finom sült kolbi került. Örömömre, a környékünkön ez az egyik szokás. Nem ám hol-mi vacak hal, mitől kis Mörri éhen hal!
Aztán belakmároztunk, és boldogan mulatoztunk tovább, míg el nem fáradtunk.
Már éjféli misét harangozott a templom-harang, mikor ágyamba nyugovóra tértem.
Halványan pislákoló gyertya fényét néztem, s kértem:
Istenem, adj nekem még sok-sok ilyen szép estét.
Képek és folytatás: www.hotdoggie.de/karacsony.html
|
Nevem Kyra, ami uralkodót jelent.
Hogy nevemre ne hozzak szégyent, én lettem az uralkodó a családban.
Ha idegen jött hozzánk, s azt mondta: na, jól elrontottátok ezt a kutyát, akkor meg is kapta érte a magáét! Jól belecsíptem a lábába.
Harapásnak azért nem nevezném, mivel a pici számmal inkább csak csipkedni tudok.
Viseli is ennek nyomait Mama, ha éppen Gazdival falatozok, és a közelünkbe merészkedik. Csak nem képzeli, hogy elviheti azt a finom ételt, amit Gazdi mindig megoszt velem!!
Mama irigy. Nem akar adni akkor, ha Ő eszik...
- na de Gazdi!
- ezért imádom Őt a legjobban a családból!
Fél is tőlem az egész ház! Ha meglátnak, távolabb kerülnek tőlem, pedig nem is tudják, hogy belül milyen gyáva vagyok, na és nem is fogom ezt elmondani nekik!!
Gyávaságomat csak a család ismeri, mikor esik az eső vagy vihar van, hát bizony nem tudom palástolni a félelmemet. Remegek - ahogy Mama mondja - mint a nyárfalevél, sőt még a szekrénybe is bebújok, de ott is félek. Hiába nyugtatgatnak.
Na és itt van kis Judit!
Imádok a hátán feküdni, fáj is szegénynek még a dereka is mikor felkel, pedig csak 3 kg vagyok.
És a szobájában mindig találok egy-két kóbor zoknit, amit a számba kaphatok, ha Mama le akar vinni, és ezzel futhatok előle. Ha megszereztem, ez az enyém, hogyan képzeli, hogy elveheti tőlem?
A házban vannak még kutyák, igaz egyik sem olyan pici, mint én,na de nehogy azt képzeljék rólam,hogy félek tőlük,inkább rájuk rontok.
Szerencsémre még egyik sem rontott vissza, mert akkor kiderülne a turpisság!
Nagyon jó dolog ebben a családban kutyának lenni.
Azt hiszem nem hozok szégyent nagyapámra Törpike Apollóra!! |
Szia, én Murray vagyok, Babuci egyik havanese barátja.
Elmesélem most Neked igaz történetem egy icipici darabját, egy picike darabját, mely számomra a legfájdalmasabb volt.
MURRAY TÖRTÉNETE
Ébredezek… a világ zsong körülöttem… fázok… homályosan, nagyon furcsán látom mamit. Beszél hozzám: "- Murray, kicsikém…"
Hangfoszlányok furcsa kavalkádja visszhangként lüktetnek fejemben… Mi történt velem?
A vizestálam előttem, nagyon szomjas vagyok. De mi történik?… Nem tudom megmozdítani a fejem!… Egy nagy tölcsér van a nyakamon… És…és valami fáj, nagyon fáj! Felnyüszítek.
Mamám könnyes szemekkel néz rám, megsimogatja óvatosan a buksimat és potyognak a könnyei… Kanál segítségével ad nekem vizet, amiért nagyon hálás vagyok. Valami fehér port kever a vízbe, megitat, és percekkel később fájdalmam csitul.
Nem értem mi történik velem… - utolsó emlékképem mindössze, hogy a parkban voltunk, megismerkedtem egy nálam sokkal nagyobb kutyával… aztán hirtelen belém szúr egy éles fájdalom és elveszítem kapcsolatom a külvilággal - …szörnyen fáradt vagyok…
Az álmosságtól szemeim lecsukódnak… vagyis… vagyis a bal szememet nem érzem! Nem tudom kinyitni a bal szemem! Mozdítására villámként ismét belém nyilall kisebb fájdalom, de ez már keveredik az álommal…
Friss hírek: Merénylet a parkban!
2003. január 09-én, 16 óra után néhány perccel szülői felügyelet alatt, F.F.B.Murray 2 éves kiskorú kilépett az ajtón és elindult a park felé mindennapos dolgainak elvégzésére.
16 óra 28 perckor váratlanul jeges szél süvítve hátba támadta, egy ismeretlen merénylő kíséretével.
Egy perccel később a támadó, kicselezve a nagykorút, ismét lecsapott és a hófehér hó vérvörössé változott. Az áldozat ezt már nem láthatta.
Sokkot kapva szállították kórházba, ahol az egy órás operáció során bal szemét végleg eltávolították.
Alaszkai Malmut volt a tettes, kit forró nyomon, rövid időn belül megtaláltak.
Az eset a környéken nagy visszhangot és félelmet keltett.
…Hosszú napokon keresztül nagyon beteg voltam, alig ettem, és csak mamival szomorkodtunk, sírdogáltunk halkan. De aztán az idő lassan begyógyította sebemet, majd begyógyította lelkünket, és most már ismét boldogok vagyunk.
Megtapasztaltuk, hogy minden rosszban van valami jó, hiszen, ha nem történik meg a balesetem, akkor lehet, hogy soha nem jön létre a saját weblapom, a Kutyavilág (www.hotdoggie.de) melyben még több történetet elmesélek sok fotóval kiegészítve, és akárcsak Babuci barátom, még naplót is írok. Hol betekinthetsz a mindennapjaimba, hol megosztom Veled bánatomat, örömömet. Hol megláthatod, hogy most már másképpen - csak egy szemmel - látom a világot. De nem baj, mert az egyedüli lényeg, hogy élek.
Üdvözlettel: Frenetikus Frenczy Brúnó Murray
|
Hogy ne csak szomorú történetek álljanak itt, olvassátok el Axy egy történetét is:
A JÓ SZOMSZÉDSÁGOT ÁPOLNI KELL...
Nemrég történt.
Kertszomszédunk nagyon pedáns, lánya szerint a veteményese szinte "ki van porszivózva", egy füszál sincs benne csak katonás rendben a zöldségek. A közös keritést eddig ugy ítéltük meg, hogy biztonságos, és Axy nem fér át rajta. Csak 2 léc közt dugta át a fejét az eb, hogy átkukucskáljon, mert alaptermészete a kiváncsiság.
A minap, a farakáson egy pici mókus gyerek sétált. Axy persze észrevette és meg akarta közelről vizsgálni. De a mókuscsemete jobbnak látta átmenekülni a szomszéd szilvafájára, viszont Axy a nyomában volt és mint a villám szaladt a fürge mókus után. Át a kerítés résén, keresztülvágva a szomszédasszony veteményesén. Természetesen a szomszédasszony épp a kertjét mutogatta lányának, és hirtelen megdermedt a látványtól. Én is! Majd el kezdett kiabálni a kutyára: "Axy, csak az úton menjél! Az úton! "
Ahogy a mókus felugrott a szilvafára, Axy leült a fa alá és szemmel tartotta. Szerencsére a szomszéd lánya gyorsan feltalálta magát, ölbekapta az ebet, és visszahozta a keritéshez majd áttessékelte. A szomszédasszony azonnal kapát ragadott, hogy eligazitsa azt a helyet ahol az eb "fékezett".
Végül is nem volt harag, mert a pici mókus nyomós indok volt a szomszédolásra, és a kutya meglepett-ijedt pofája is viccesen festett, mikor rádöbbent hogy idegen helyen van.
Mazsi |
PÖTTÖM TÖRTÉNETE
A szomszédos ketrecekből furcsa, nyüszítő hangokat hallok. Én magam remegek a félelemtől, nyüszíteni sem bírok, egészen a sarokba húzódom.
 Durva kezek csak pár perce dobtak ide be, ebbe az apró cellába, a rácsok mögött félelmetes nagy kutyák vicsorítanak rám. Nem tudom mi történik velem, szégyellem magam, de mozdulni sem bírok, magam alá piszkítok. Rettenesen fáj a gyomrom, a piszkos tálkában előttem száraz táp van, de nem tudok enni belőle, kihányok minden legyűrt falatot. Lassan leszáll az éj és én álomba sírom magam.
Másnap reggel ugatásra ébredek, még mindig fáj a gyomrom, nem kívánok se enni, se inni, egyre gyengébbnek érzem magam. Hamarosan megjelenik a kéz, aki ide dobott, és felemel. Egy asztalon kötök ki, és két csodálkozó szempár bámul rám. Nagyon meglep, hogy milyen kedvesek velem, átölelnek, simogatnak, egészen elszoktam már ettől. Piszkos vagyok pedig rettenetesen, még mindig a fenekem van a tegnapi baleset nyoma.
Furcsa nyugodtság érzés vesz erőt rajtam, és azon gondolkodom, de jó lenne örökre ezzel a kedves nénivel és bácsival maradni. Úgy látszik mégis jó kiskutya lehettem, mert hamarosan nejlonszatyorba kerülök és a néni kabátja alá, ahol jó meleg van, mert a hideg még mindig átjár.
A villamoson hallom már, így szólítgatnak: Pöttöm. Tetszik az új nevem, de bármennyire is szeretném megköszönni az új gazdijaimnak, hogy elhoztak erről a helyről, túl gyenge vagyok még a farokcsóváláshoz is. Amint új otthonunkba érünk, gyorsan megfürdetnek, igazuk van, tényleg rámfért már. Az állatorvos megvizsgál, kapok szurikat, azt mondja, csak meg vagyok ijedve, amúgy semmi bajom. Nem tudom elhinni, nagyon fáj a gyomrom, de ezt nem tudom megmondani az új gazdiknak. Este kapok finom tápot, jó illata van, de nem eszem belőle, nem érzem magam jól. Inni próbálok, de azt is kihányom. Éjszaka újra az autóban kötünk ki, rettegek az autótól, félek, hogy megint rossz helyre visznek, ők is eldobnak maguktól. Minden ízemben remegek. Kiderül, az állatkórházba megyünk, ahol megröntgeneznek, kapok sok szurit, és az orvos bácsi valami emésztőrendszer gyulladásról beszél anyának (ezentúl így hívom). Mire hazaérünk, ott maradok, ahová anya letesz, erőm sincs mozdulni. Egy pillanat alatt elalszom, fárasztó és izgalmas volt ez a nap, de túl gyenge és kimerült vagyok, hogy ezen gondolkozzam most.
 Másnap hajnalban felébredek, egy pillanatig nem tudom, hol is vagyok. Hirtelen mindenre emlékszem, a sintértelepre, anyára, apára, a villamosra, az állatkórházra, a sok simogatásra és aggódó tekintetekre, a szurikra. Puha alattam a pléd, egészen jól érzem magam. Elhatározom, hogy megkeresem apát és anyát. Gyorsan megtalálom őket, alszanak még. Anya keze lelóg az ágyról, én megnyalom. Anya felébred és csupa könny a szeme. Felébreszti apát, ő is sír. Én is boldog vagyok, érzem, hazataláltam végre!
A következő hetekben barátkozom apáékkal, közben injekció kúrára járunk, és diétás ételt kapok, de minden nappal jobban érzem magam.
 Mivel a szőrömet elhanyagolták a régi gazdik, anya elvsiz a kozmetikushoz, aki teljesen lekopaszít. Attól fogva anya nagyon gyakran fésül, jól is esik, mert könnyebb a szőröm, jól érzem magam a bőrömben. Sok bácsi és néni vesz körül, mindenki nagyon szeret és örül nekem. Hamarosan összetalálkozunk Rumyval, akiről akkor még nem sejtem, hogy a legjobb fiúbarátom lesz! Róla majd egy külön történetben mesélek nektek. A nagyiék vidéken laknak, sokat kell autózni, mire odaérünk, és én nagyon félek az autóban, mindig hányok, mert attól rettegek, hogy anya és apa odaad valakinek. Ám amikor megérkezünk, már nagyon boldog vagyok, mert a nagyi és a papi nagyon szeret engem, a hatalmas kertben nagyokat lehet szaladgálni, és Domino (ő a nagyi kutyusa) is nagyon kedves velem, pedig ő félelmetesen nagy hozzám képest. Hétközben sokat vagyok egyedül (legalábbis nekem soknak tűnik), hiányoznak anyáék, alig várom, hogy hazaérjenek, és menjünk sétálni. Mindig póráz nélkül sétálunk, mert ők megbíznak bennem, és én nem is élek vissza a bizalmukkal, mindig szófogadó kislány vagyok.
Hát így szól az én történetem, nehezen és szomorúan indult, de mára révbe ért, és én nagyon boldog vagyok!
Pöttöm |
MÁZLI
Tetszik nagyon, hogy kiskutya írogathat az internetre. Ezért én is elmondok egy történetet. Az enyémet.
Valószínű a bichon család tagja vagyok, de ebben nem vagyok biztos. Amikor megszülettem, még nem tudtam, mi lesz a sorsom. Nyolc hetesen egy családhoz kerültem, ahol jó volt, mert becézgetek, simogattak, játszottak velem. Amikor felnőttem, egyre kevesebbet törődtek velem, mindenki ideges volt körülöttem, és bizony volt olyan, hogy lábbal változtatták meg a tartózkodási helyem. Aztán kizártak a házból, a terasz lépcső alatt húztam meg magam. Akkor már nem is nagyon beszéltek hozzám.
Egy nap a Gazda odahívott magához, én nagy farkcsóválással odamentem, mérhetetlenül örültem, hogy végre megint beszélget velem. De csak valami kemény, hosszú dolgot tett a nyakamra, és beültetett a kocsiba. Nem értettem, mi történik velem, és nagyon bántotta a nyakamat az a valami, ami rajta volt. Egy órás autóút után kivettek a kocsiból, körülnéztem, egy erdőben voltunk. A Gazda annak a valaminek a végét, ami a nyakamban volt, egy fa törzsére tekerte. Ezután a Gazda elment, anélkül, hogy szólt volna hozzám, vagy visszanézett volna rám.
Kezdetben nyugodtan ültem, gondoltam mindjárt visszajön értem. De lassan besötétedett, és Ő nem jött. Aztán újra világos lett, és újra sötét. Azután már nem is számoltam, hogy hányszor lett világos, és hányszor sötét. Én megpróbáltam elszabadulni, de az a valami a nyakamon erős volt, és éles, nem tudtam sem elszakítani, sem elrágni. Sőt, ha megmozdultam, csak jobban szorult a nyakamon. Éhes is voltam, de főleg szomjas. Mindenféle bogár mászott rám, csíptek is, a végén már iszonyatosan fájt. Lassan elgyengültem, már nem álltam fel, később már nem is nagyon pislogtam. Számot vetettem magammal, és vártam, hogy vége legyen az egésznek...
És egyszercsak elsötétedett a világ.
De mi ez? - riadtam fel. Valami nyálas szuszogott a nyakamba. Egy hatalmas kutya szagolgatott. Hamarosan odaért a gazdája is. Mint kiderült futottak az erdőben, és a kutya észrevette, hogy ottvagyok. A férfi leoldott a dróthurokról, ölbevett és a karjában hazavitt. Pontosabban az édesanyja házába vitt. A néni megnézte egyben vagyok-e. Negyvenkilenc kullancsot számolt meg, annyi volt bennem. Mindegyiket egyenként kivette, a sebeimet kezelte, megetetett, megitatott, óvatosan, nehogy hirtelen egyek sokat. Aztán kijött a dokibácsi és megvizsgált. Azt mondta, egészséges vagyok. Úgy gondolta, hogy négy-öt napja lehettem az erdőben.
Hamarosan megerősödtem. Egy percre sem maradtam el a néni sarkából, és ügyeltem arra, hogy ne kerüljek a kerítésen kívülre. Már volt két kutya a háznál, de szerencsére barátságosan fogadtak. Két kislány is él velünk, ők Mázlinak neveztek el. Mert hogy olyan mázlista vagyok. Tényleg az vagyok: életben maradtam és szerető családba kerültem. De néha még mindig azt álmodom, hogy kint vagyok az erdőben, dróthurokkal a nyakamon, negyvenkilenc kullanccsal a testemben...
Mázli
|
Az én kutyám nagyon szeret sétálni. Tudja, mikor indulunk, és akkor már előre odaül az előszobafogas elé, és nézi, nézi a fogason lógó pórázát. Ahogy én is közeledem az áhított póráz felé, elkezd felugrálni, csak ugrik, ugrik, egyre magasabbra. Lassan eléri egyedül a pórázt. Persze olyan nagy az izgalma, hogy alig tudom rá felcsatolni a pórázt, és hiába mondom, hogy enélkül nem indulhatunk el... Amikor végre sikerül, akkor azután nem győzöm utolérni, olyan erővel húz le a lépcsőkön - három emeleten keresztül. Végre szinte kirobbanunk a kapun. És akkor gyorsan leellenőrzünk minden jó- és rossz illatot, bokrot, fűszálat, hogy milyen történetet mondanak nekünk. Ki járt arra és mikor. Persze a lakásba visszacsalogatni a kutyámat már nehezebb...talán csak esős időben nem kell könyörögni neki, hogy menjünk haza.
Zsuzsi gazdija
|
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
